2009. december 5., szombat

te vagy mi vagy hogy vagy ki vagy nekem bizony


– Alázatos tisztelettel – mondja, rettentő magasból.
Mi ez? Allah és a Szemyuun? Odin hozott vagy Varuna vigyen el?
…a Kisded?! vagy a Hajadon?!
Alálátok a talpainak, de valami lázfüggönyön keresztül alig látom az ábrázatát, ez a köszöntés oly váratlanul ér, hogy hirtelenében nem is tudom eldönteni, mennyi benne a mitikus eredet.
– Testestül-lelkestül! – viszonoztam nagy kínnal és felbámultam a ködre, ahol a madár a fejét ingatta: – az Öné! – örvendeztem, de félszemem rajtatartottam az oldalfegyverén.
– Megemeltük a sapkánkat a táviróoszlop előtt. Igaz-e? Így van-e?! – tekintett le rám szúrósan (szemeket nem láttam, csak a szúrást éreztem). – Robbantók volnánk vagy szabotőrök?!… Há?… Mi?! Mi dolgunk volt a távirópózna körül…?!
– Imádkoztunk – alkalmaztam alázatosan és szerényen a fejedelmi többest, amit oly kegyesen előlegezett. – Mint minden, vallásosan nevelt, egyistenimádó, szabályos teremtmény, imádkoztunk a Mindenhatóhoz minden jótét lélekért, aki, ha a magáét inaszakadtáig védelmezi, csak azért, mert a máséból egy jottányit sem akar. Megimádkoztunk és amikor odaértünk, hogy „égi edény, erényes edény, illatos edény”, megemeltük a sapkánkat: a táviróoszlopok felé ugyan, de az Alkotónak szólt. Mért, tán errefele nem imádkoznak a huligánok?
– Nono, testvér, nono: csigavér – felelte és leszállt a gólyalábról.

2 megjegyzés: