a repülés a bolondok gyönyörűsége

A pilóta Hilde Wangelt sosem hívta fel. Kagylóban nem hallotta a hangját, de éjjel, ha nem tudott aludni, vizelés után süket telefont szorongatott, mintha a nőhöz beszélne mégis. Hallózott, mintha megszakadt volna a vonal, hogy ne kelljen megbánnia, sosem tette meg, sosem tárcsázott. Az égről beszélt a nőnek, elmesélte, milyenek onnan a fák, milyenek a felhők, milyen apró az ember. Hogy ott mennyivel őszintébb magához is és hozzá. Elmondta, hazudott, amikor azt kérte, tőkesúly legyen, föld, amiről elrugaszkodhat a nő. Gyáva voltam, hogy bevalljam, minden vágyam, hogy az eged legyek, gyáva voltalak kimondani. Pedig a föld te vagy, és a föld Hildében van, pedig a fa te vagy, és a fa Hildében van, pedig az élet Hilde, és az élet Hildében van. Nekem pedig élnem kell.